A Corpus Christi (Krisztus Teste) ünnepe egy fontos katolikus esemény, amelyet az Oltáriszentség tiszteletére tartanak világszerte. Barcelonában is régóta megünneplik, és a város egyik legrégebbi vallási hagyománya.






Nehéz pontosan meghatározni a „táncoló tojás” eredetét. Annyi bizonyos, hogy 1636 óta létezik, hiszen ebből az évből származnak azok a számviteli könyvek, amelyek a Szent Céh kiadásait rögzítik a Corpus Christi napjára és az azt követő nyolcadra vásárolt tojások kapcsán. Ezek a kiadások tartalmazzák a megbízást is a barcelonai székesegyház kerengőjében található szökőkút feldíszítésére, amit bizonyítottan legalább 1580 óta végeznek.
Az eredet kereséséhez számos szempontot figyelembe kell venni, mindenekelőtt a mediterrán vízijátékok hagyományát, mint például az andalúz vagy a szláv kultúrákban, valamint az ünnep teljes szimbolikáját, amelyben a tojás, a víz, a virágok és a cseresznye – mind-mind az adott időszak jelképei – fontos szerepet játszanak.
Idén, 2025-ben a „táncoló tojás” újra visszatér az eredeti formájában! A szárazsági rendelet feloldása után, és néhány évnyi alkalmazkodást követően, a szökőkutak ismét a magasba emelik a tojásokat a kerengők, udvarok és kertek légterébe, visszahozva ennek a legbarcelonibb hagyománynak a teljes pompáját és látványosságát.
Itt láthatsz egy táncoló tojást.
2025-ben mint húsz helyszínen találkozhattok Barcelonában a „táncoló tojás” látványosságával.
- Catedral de Barcelona – Claustro (Pla de la Seu, s/n)
- Casa de l’Ardiaca – C/ Santa Llúcia, 1
- Museu Frederic Marès – Plaça Sant Iu, 5
- Museu Marítim – Av. de les Drassanes, s/n (patio)
- Ateneu Barcelonès – C/ de la Canuda, 6 - csak csütörtökön lehettett megnézni.
- Parròquia de la Puríssima Concepció – C/ Aragó, 299
- Reial Monestir de Pedralbes – Baixada del Monestir, 9
- Palau del Lloctinent (Arxiu Corona d’Aragó) – C/ dels Comtes, 2
- Real Acadèmia de les Bones Lletres – C/ del Bisbe Caçador, 3
- Esgésia de Santa Anna – C/ de Santa Anna, 29
- Jardins Rubió i Lluch – C/ del Hospital, 56
- Jardí interior carrer Elisabets – Carrer Elisabets, Ciutat Vella
- Palau de la Capitanía General – C/ Prim, 10
- Col·legi Escolàpies Llúria – C/ Aragó, 302
- Monestir de Jonqueres (adj. a Ntra. Sra. de la Concepció)
- Casa dels Entremesos – Incluida entre espacios oficiales
- Centre Cívic Can Deu – Zona Gràcia
- Claustre Museu Etnològic i Cultures del Món – Montjuïc
- Museu Diocesà – cercano a la Catedral
- Centre de Gràcia – espacio nuevo
2025 -ös Corpus Christi ünnepségsorozat hivatalos programja