Fedezd fel Barcelona legnagyobb ünnepeit és fesztiváljait hónapról hónapra! Teljes éves naptár Sant Jorditól a La Mercè fesztiválig, tippekkel utazóknak és a katalán hagyományok bemutatásával
Barcelona nemcsak Gaudí építészetéről, a tengerpartjáról és a mediterrán hangulatáról híres, hanem rendkívül gazdag ünnepi és fesztiválhagyományairól is. Az év szinte minden hónapjában rendeznek látványos vallási ünnepeket, népi fesztiválokat, utcai felvonulásokat és gasztronómiai eseményeket. Ezek a rendezvények tökéletes lehetőséget adnak arra, hogy a látogatók megismerjék a katalán kultúrát, a helyi szokásokat és a város igazi, autentikus hangulatát. Az alábbi naptár bemutatja Barcelona legfontosabb ünnepeit hónapról hónapra, így könnyen megtervezhető egy olyan utazás, amely egy különleges fesztiválhoz is kapcsolódik.
Barcelona ünnepei hónapról hónapra
Január
Háromkirályok ünnepe (Cabalgata de Reyes)
Az év Barcelona egyik legvarázslatosabb eseményével kezdődik. Január 5-én a város utcáin hatalmas Háromkirályok felvonulás vonul végig díszes kocsikkal, zenével és jelmezes szereplőkkel. A gyerekek cukorkát kapnak, a királyok pedig jelképesen megérkeznek a kikötőbe hajón. Ez az esemény Spanyolország egyik legfontosabb karácsonyi hagyománya.
Február
Karnevál (Carnaval de Barcelona)
Februárban a várost elárasztja a karneváli hangulat. Színes jelmezek, utcai felvonulások, zene és tánc tölti meg Barcelona negyedeit. A karnevál csúcspontja a Rua de Carnaval, a látványos jelmezes felvonulás, valamint a „szardínia temetése”, amely humoros módon zárja le a mulatságot.
Március
Sant Josep Oriol ünnepe
A gótikus negyed közelében található El Pi negyed különleges ünnepet rendez márciusban Sant Josep Oriol tiszteletére. A háromnapos fesztivál során felvonulnak a híres óriásbábuk (gegants), utcai előadásokat tartanak, és megelevenedik a katalán legendák világa. A vasárnapi óriás- és bestiárium-találkozó különösen látványos.
A Pi negyed főünnepe, amelyet Sant Josep Oriol ünnepének is neveznek, minden évben március 23-a körül kerül megrendezésre Barcelona óvárosában, a Santa Maria del Pi bazilika körüli tereken és utcákban.
Ez egy rövid, de rendkívül intenzív ünnepség, amelyet a népi kultúra sokszínű programjai töltenek meg, és minden korosztály számára kínál eseményeket. A rendezvények közül soknak a Pi negyed óriásbábui (gegants) a főszereplői, amelyek Katalónia legrégebbi óriásfigurái közé tartoznak. Mustafà és Elisenda óriásainak első említése 1601-ből származik, míg Oriol és Laia figuráiról 1780-ból maradt fenn az első írásos utalás.
A háromnapos ünnep során színre viszik a szent legendáját, valamint Perot Rocaguinarda katalán bandita történeteit is, aki egykor a negyed lakója volt, és jelentős nyomot hagyott a helyi emlékezetben. A programok között kiemelkedik a Pi negyed óriásainak és kisóriásainak éjszakai felvonulása, valamint az úgynevezett Oriolok felvonulása. Az ünnep egyik leglátványosabb eseménye a vasárnapi óriás-, óriásfej- és bestiárium-találkozó, amelyet egy közös zárótánc koronáz meg, lezárva a teljes ünnepi hétvégét.
Az ünnepség Szent Josep Oriol tiszteletére jött létre, aki a 17. század második felében született és élt Barcelona Ciutat Vella negyedében. A szentet különösen nagy tisztelet övezi a környéken, mivel életét a betegek és a szegények szolgálatának szentelte. Rendkívüli egyszerűsége és aszkézise miatt a nép „Pa i Aigua doktornak” („Kenyeret és vizet fogyasztó doktornak”) nevezte.
A Sant Josep Oriol-ünnepet 1995 óta rendezik meg. Ekkor a Pi negyed óriásainak baráti egyesülete, valamint a helyi kereskedők és lakosok úgy döntöttek, hogy a szent emlékét egy, az ünnepnapjához kapcsolódó rendezvénysorozattal őrzik meg. Azóta az esemény a negyed egyik legjelentősebb népi és kulturális fesztiváljává vált.
A Festa Major del Pi 2026 során a fő ünnepi mise Szent Josep Oriol napján, 2026. március 23-án (hétfő) lesz a Basílica de Santa Maria del Pi templomban.
Ünnepi mise (Ofici de Sant Josep Oriol)
-
Időpont: 19:00
-
Helyszín: Basílica de Santa Maria del Pi
-
Főcelebráns: David Abadías, Barcelona segédpüspöke
-
A mise végén eléneklik Sant Josep Oriol himnuszát és a Stabat Mater művet.
-
A négy híres Gegants del Pi (óriásbáb) is táncol a templomban.
A mise körüli program
-
18:30 – Toc de Festa (ünnepi harangszó a templom tornyából)
-
19:00 – Ünnepi szentmise
-
20:00 – Tronada (nagy pirotechnikai zárás a harangtoronyból)
Ez a fesztivál legfontosabb vallási eseménye, mivel Sant Josep Oriol a templom egykori papja volt, és a bazilikában is temették el.

Santa Madrona Raval
Március 28-án, szombaton rendezik meg a 15. Népi Kultúra Ünnepét a Raval negyedben, Szent Madrona tiszteletére. Az eseményt a Katalán Kultúra Népszerűsítéséért Intézet szervezi, és látványos bemutatót kínál a népi hagyományokból, óriásfigurákkal, bestiáriummal és óriásfejű alakokkal.
A rendezvény 18 órakor kezdődik a Gardunya téren táncbemutatóval, ahol a részt vevő csoportok mutatkoznak be. Ezt követően felvonulás indul a városrész utcáin: a Gardunya térről a Hospital utcán, a Padró téren, a Carme utcán, a Ramblán található Virágárusok utcáján át, majd vissza a Gardunya térre.
Az esemény zárásaként a részt vevő ünnepi csoportok táncbemutatót tartanak. Táncaikkal a város harmadik védőszentje előtt tisztelegnek, és egy olyan hagyományt elevenítenek fel, amely fokozatosan egyre fontosabb helyet foglal el Barcelona ünnepei között.
Szent Madrona a keresztény hagyomány szerint egy korai vértanú volt, akit a 3–4. század körül tiszteltek. A legenda szerint Thesszalonikiben született, és hitéért üldöztetést szenvedett, majd vértanúhalált halt a Római Birodalom idején.
Kultusza később Barcelona városában erősödött meg, ahol a tengerészek és a város egyik védőszentjeként tisztelik, különösen a viharok és természeti veszélyek elleni oltalmazóként. Ünnepe március 15-éhez kötődik, és alakja a helyi vallási és népi hagyományok fontos részévé vált.
Április
Húsvét
A nagyhét a kereszténység egyik legfontosabb időszaka. Jézus szenvedésére emlékezik, és virágvasárnaptól – amely jeruzsálemi bevonulását idézi fel – húsvétvasárnapig tart, a feltámadás napjáig. Idén a Gergely-naptár szerint a nagyhét március 29-én, virágvasárnappal kezdődik, és április 6-án, húsvét napján ér véget.
A katolikus kereszténységben a nagyhét meghatározza az ünnepi naptárt. Időpontjai a holdnaptárhoz igazodnak (ahogyan a Biblia is jelzi): a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni első vasárnap a húsvétvasárnap (feltámadás ünnepe), így az azt megelőző vasárnap virágvasárnap. A hét minden napja szent, különösen nagycsütörtök, amely az utolsó vacsorára emlékeztet, valamint nagypéntek, Jézus keresztre feszítésének napja. A liturgikus eseményeken kívül számos hagyomány is kapcsolódik ehhez az időszakhoz, például a barkaszentelés és a körmenetek.
A nagyhéten Barcelona városában – sok más településhez hasonlóan – különböző eseményeket, körmeneteket és vallási ünnepségeket rendeznek az elmélkedés, a testvériség és a spiritualitás jegyében. Idén a város több nyilvános katolikus eseménynek ad otthont:
A „La Burreta” körmenet (virágvasárnap)
Március 29-én, 9:45-től.
Szervező: Pontificia y Real Hermandad y Cofradía de Nazarenos de Nuestro Padre Jesús del Gran Poder y María Santísima de la Esperanza Macarena de Barcelona.
Kezdés és befejezés: Parroquia de San Agustín (San Agustín tér 2.).
A Jó Halál körmenete (virágvasárnap)
Március 29-én, 17:30-tól.
Szervező: Congregación del Santísimo Cristo de la Buena Muerte.
Kezdés: Parroquia Mayor de Santa Ana (Santa Anna utca 29.).
Befejezés: Basílica de la Merced (La Merced tér).
A Vér keresztútja a bazilikában (virágvasárnap)
Március 29-én, 18:00-kor.
Szervező: Real e Ilustre Archicofradía de la Purísima Sangre de Nuestro Señor Jesucristo.
Helyszín: Basílica de Santa María del Pi (Pi tér 7.).
A Vér keresztútja (nagycsütörtök)
Április 2-án, 21:00–23:00 között.
Kezdés és befejezés: Basílica de Santa María del Pi.
Nuestro Padre Jesús del Gran Poder és María Santísima Esperanza Macarena körmenete (nagypéntek)
Április 3-án, 17:00–23:00 között.
Kezdés és befejezés: Parroquia de San Agustín (Raval negyed).
Nuestra Señora de las Angustias körmenet (nagypéntek)
Április 3-án, 18:00-tól.
Kezdés és befejezés: Iglesia de Sant Jaume (Ferran utca 28.).
Keresztút a katedrálisnál (nagypéntek)
Április 3-án, 19:00-kor, a katedrális sugárúton.
Keresztút a Sagrada Famíliánál (nagypéntek)
Április 3-án, 21:00-kor, a passió homlokzat előtt, a Sagrada Família templomnál.
Sant Jordi, a könyv és a rózsa ünnepe
Április 23-án Barcelona utcái könyves és virágos standokkal telnek meg. A Sant Jordi napja a katalán kultúra egyik legromantikusabb hagyománya: a férfiak rózsát adnak, a nők könyvet ajándékoznak. Az egész város hatalmas szabadtéri könyvpiaccá alakul.

Május
Festa Major de Gótic (2026.május 8-11)
A történelmi belvárosban a Gótikus negyedben annak saját ünnepét 2026-ban május 8-11 között ünnepli, ez inkább közösségi és kulturális jellegű, mint nagy fesztivál, mivel kisebb koncerteket, utcai programokat szerveznek a helyi szervezetek aktív részvételével. Csendesebb de nagyon hangulatos.
Festa Major del Guinardó (május 7–18)
Barcelona egyik legbarátságosabb és legzöldebb hangulatú városrészi ünnepe, amely tökéletes választás mindazok számára, akik szeretnék felfedezni a katalán főváros kevésbé turistás, mégis rendkívül autentikus oldalát. A Guinardó negyed Barcelona dombos részén helyezkedik el, gyönyörű parkokkal és kilátópontokkal, így az itt megrendezett festa major különlegessége, hogy a programok nagy része a szabadban zajlik, természetközeli környezetben.
A májusi ünnepség ideje alatt a környék utcái és terei megtelnek élettel: a látogatók szabadtéri koncerteken vehetnek részt, ahol helyi zenekarok és előadók gondoskodnak a hangulatról. A családosok számára különösen vonzó a rendezvény, hiszen számos gyermekprogram, játék és interaktív foglalkozás várja a legkisebbeket, így a Festa Major del Guinardó kifejezetten családbarát eseménynek számít Barcelonában.
A hagyományos katalán elemek sem hiányoznak: a látványos correfoc, vagyis a „tűzfutás” során ördögjelmezes résztvevők és tűzijátékok töltik meg az utcákat, ami az egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb program. Emellett a cercavila, azaz az ünnepi utcai felvonulás során zenészek, táncosok és jelmezes szereplők vonulnak végig a negyeden, bemutatva a helyi kultúra sokszínűségét.
A Festa Major del Guinardó tehát ideális választás, ha valaki szeretné megtapasztalni, milyen egy igazi barcelonai városrészi ünnep: közvetlen, vidám és közösségközpontú. A sok szabadtéri program, a családias légkör és a hagyományos katalán elemek egyedülálló élményt nyújtanak mind a helyiek, mind az ide látogatók számára.
Június
Sant Joan éjszakája
Június 23-án Barcelona egyik leglátványosabb ünnepe zajlik: Sant Joan éjszakája. Tűzijátékok, máglyák és hatalmas utcai bulik töltik meg a strandokat és a tereket. Ez a nyár hivatalos kezdete, amelyet a katalánok családi vacsorával és éjszakai ünnepléssel köszöntenek.
Július
Grec Fesztivál
A nyári kulturális élet csúcspontja a Grec Festival, amely színházi előadásokat, koncerteket, táncelőadásokat és művészeti programokat kínál. A rendezvény központja a Montjuïc dombon található görög stílusú szabadtéri színház.
Augusztus
Festa Major de Gràcia
Barcelona egyik legismertebb városi fesztiválja a Gràcia negyed ünnepe. Az utcákat a lakók saját készítésű dekorációkkal díszítik, amelyek gyakran fantasztikus témákat jelenítenek meg. Koncertek, tánc, gasztronómiai programok és közösségi események teszik felejthetetlenné a hetet.

Szeptember
La Mercè, Barcelona legnagyobb ünnepe
Szeptemberben rendezik La Mercè fesztivált, amely Barcelona védőszentjének tiszteletére zajlik. A programban szerepelnek embertornyok (castells), óriásbábuk felvonulása, tűzijátékok és hatalmas koncertek. A város több száz eseménnyel ünnepel. Ha részletesebben szeretnél olvasni róla akkor Ebben a blogcikkben részletesen olvashatsz ha ide kattaintasz.
Október
Festa del Roser
Októberben a híres La Rambla ünnepe zajlik, amelyet virágok, kulturális programok és utcai események kísérnek. Ez az esemény a város egyik hagyományos vallási és kulturális ünnepe.
A Festa del Roser Barcelona egyik különleges, októberben megrendezett hagyományos ünnepe, amely szorosan kapcsolódik a híres La Rambla sétányhoz, és a város vallási valamint kulturális örökségének fontos része. Ez az esemény minden évben ősszel, általában október elején zajlik, és kiváló alkalmat kínál arra, hogy a látogatók egy kevésbé ismert, mégis rendkívül látványos barcelonai hagyományt fedezzenek fel.
A Festa del Roser eredetileg vallási ünnep, amely a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére jött létre, azonban az évek során egy sokkal szélesebb körű kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Ma már a La Rambla egyik legfontosabb éves ünnepe, amely során a híres sugárút teljes hosszában különféle programok, díszítések és közösségi események várják az érdeklődőket.
Az ünnep egyik leglátványosabb eleme a virágdíszítés: a La Rambla ilyenkor szó szerint virágba borul, a kioszkok, erkélyek és utcai installációk színes kompozíciókkal telnek meg. Ez a virágos hangulat nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem a hagyományos katalán ünnepek egyik fontos szimbóluma is, amely az életet, a megújulást és a közösséget jelképezi.
A Festa del Roser programkínálata rendkívül változatos és minden korosztály számára tartogat élményeket. A látogatók részt vehetnek szabadtéri koncerteken, kulturális előadásokon, utcai performanszokon és hagyományos felvonulásokon. Emellett gyakoriak a családbarát programok, kézműves foglalkozások és interaktív események is, amelyek különösen a gyermekek számára teszik emlékezetessé az ünnepet.
A rendezvény egyik különlegessége, hogy a helyi közösségek és kulturális szervezetek aktívan részt vesznek a szervezésben, így a Festa del Roser megőrzi autentikus, közösségközpontú jellegét. Ez nem egy klasszikus turisztikai fesztivál, hanem egy élő hagyomány, amely betekintést nyújt Barcelona mindennapi kulturális életébe.
Összességében a Festa del Roser tökéletes választás azok számára, akik októberben látogatnak Barcelonába, és szeretnék megtapasztalni a város egy másik, nyugodtabb, mégis színes arcát. A virágokkal díszített La Rambla, a gazdag programkínálat és a hagyományos hangulat egyedülálló élményt kínál, amely méltán teszi ezt az ünnepet Barcelona egyik rejtett kincsévé.
November
Mindenszentek és Castanyada
A katalán Castanyada ünnep során sült gesztenyét, édesburgonyát és panellet süteményeket fogyasztanak. Az utcákon gesztenyesütő standok jelennek meg, és a város különleges őszi hangulatot kap.
December
Karácsonyi vásárok és ünnepi hagyományok
Decemberben Barcelona karácsonyi fényekbe öltözik. A legismertebb vásár a Fira de Santa Llúcia, amely a katedrális előtt több mint kétszáz árussal várja a látogatókat. A katalán karácsonyi hagyományok közé tartozik a Tió de Nadal és a betlehemi figurák különleges világa.











