Ha Valenciába tévedünk és kivételesen nem a belváros -óvárosi része felé sétálunk, akkor az Ensanche városrész patináns épületei közé kerülünk, ahol az épületek szépsége, és kicsit összevisszasága minden idelátogatót bámulattal töltenek el, hiszen nagyon sok épülete szecessziós és a múlt század elejéről maradt fent, egy tudatosan tervezetett városnegyedeben, amely a XIX század második felében lebontott középkori városfalon túl helyezkedik el. A séta során sokat tudhatunk meg a valenciai szecesszióról, vagy modernizmusról. Miköze a katalán modernizmusnak a valenciaihoz, melyek a legfontosabb épületei Valenciában.
A séta a Colón Metromegállótól a Plaza de los Pinazos térről indul, majd a Casa del Dragon -t (vagyis a Sárkányos házat) érintve a Mercado de Colonon keresztül a Casa Ferrerrel folytatjuk.
A negyedben található a Casa Cortina, amely sárkányával, kereszt alakú abalakaival úgy néz ki mintha egy középkori palota lenne. Az utunk innen a Calle Castellónon található Casa Judiához vezet, majd érintjük az Estación de Nortet (Északi pályaudvar) és onnan a városháza terén megnézünk pár épületet, majd a Calle de la Paz felé vesszük az utunkat. A séta a Plaza Alfonso el Magnánimon ér véget.