Marina Baixa szívében található Benidorm városa amely a Földközi tenger partján fekszik, strandjai a Levante (Napfelkelte-keleti)  és Poniente (Napnyugta-nyugati) tökéletesen képviselik a mediterrán lényeget mivel évente több mint háromszáz napsütéses napot élvezhetünk a kristálytiszta vizű, kilométeres városi strandokon. 

Benidormot a felhőkarcolók függőleges városaként is ismerik és azt is mondják, hogy New Yorkkal és Hong Konggal együtt áll a felhőkarcolós látképek dobogóján. A világon Benidorm New York után a második város a felhőkarcoló lakosság-sűrűség arányában. 

Benidorm nem volt mindig ilyen nagy és látványos, nagyon sokáig csak kis, halász családok által lakott település volt, és az óvárosban sétálgatva ezt fel is fedezhetjük. A Calle Mayor (Fö utca), a Plaza de Canalejas (Csatorna tér)  vagy a Plaza del Castillo (Vár tér)  mentén sétálva visszarepülünk az időben, és felfedezhetjük a város kulturális örökségét. A Vár téren ne hagyjuk ki a Földközi-tenger balkonjának is nevezett látványos kilátót, hiszen innen páratlan panoráma nyílik a Benidormi partra.

5fa45099522f6

Benidorm faluja tonhal halászatból élt. Az 1950-es évekig a településnek alig 6000 lakosa volt. 1952-ben bezárták az egyik legnagyobb tonhalcsapdát. Benidorm alternatívát kezdett keresni a jövőre nézve. Ennek az lett a vége, hogy a szűk utcák közötti alacsony házakat – amelyek ma is a város történelmi központját képezik – nagy, széles sugárúttá alakították és 1963-tól, amikor is megengedték, hogy megemeljék az épületek magasságát, elkezdték építeni az egyre magasabb és magasabb épületeket. 

A város kísérletezni kezdett mind az infrastruktúra mind a gazdasági változásokkal.  Az 1960-70 - es években elkezdték megnyitni a hoteleket és abból egyre több lett. Francisco Franco szélsöjobbaldali diktatúrája által írányitott Spanyolország kezdett nyitni a külvilág felé azzal, hogy megengedte, hogy külföldi, főleg britt turisták nyaraljanak Benidorm partjain. Spanyolországban itt volt az első olyan tengerparti strand ahol megengedték, hogy a hölgyek bikiniben napozhassanak.

IMG 20250309 212246

Ha meg szeretnénk egy kicsit jobban érteni Benidormot elsőként egy belvárosi sétával kell hogy kezdjük látogatásunkat a Punta Canfaliban és a régi halászfalu központjában található óváros sikátoraiban. Érdemes elindulni a Plaza Canalejas turisztikai irodájától, ahol magunkhoz veszünk egy térképet de ha nem akkor a google maps is segítségünkre lehet, hogy ne keveredjünk el, az egyébként nem túl nagy óvárosi részben. Innen érdemes  megnézni a San Jaime és a Santa Ana templomot amely a város legrégebbi temploma,

IMG20250308175759

 

a híres Balcón del Mediterráneo közelében található. A 18. században épült templom fehér falával és kék kupolájával a város egyik jelképe, amely a hagyományos mediterrán építészetet képviseli. Belső tere egyszerű, mégis hangulatos, fontos szerepet tölt be Benidorm vallási és kulturális életében.

A templom környéke nyugodt, kiváló kilátást nyújt a tengerre, ezért a látogatók egyik kedvelt megállóhelye.A templomot elhagyva a Sant Jaime kilátóhoz jutunk, ahonnan remek kilátás nyílik a Levante strandra, és ha felmegyünk a Plaza Castelar-ra, ahol meglepetésünkre egy nagy horgonyt találunk,

Benidorm 12

Poniente strandra nézhetünk le Benidorm egyik leghosszabb és legnyugodtabb homokos partszakasza, amely ideális a pihenésre és a családos kikapcsolódásra. Széles, finom homokja és lassan mélyülő vize miatt különösen kedvelt a nyugodtabb tengerparti élményt keresők körében. A modern sétány mentén kávézók, éttermek és pihenőhelyek sorakoznak, miközben gyönyörű kilátás nyílik a Földközi-tengerre és a naplementére. A strand tisztasága és jól kiépített szolgáltatásai miatt Benidorm egyik legkellemesebb partszakasza.:

Benidorm 9 

Felfelében menet a Plaza de Santa Anára jutunk, amelyen négy a régi várhoz tartozó vaságyút helyeztek el.Nyugodt, barátságos légköre éles kontrasztot alkot a város nyüzsgőbb részeivel, ezért kedvelt pihenőhely a látogatók számára. A tér környékén hagyományos épületek, kis vendéglők és kilátópontok találhatók, ahonnan szép panoráma nyílik a tengerre. A Plaza de Santa Ana ideális megálló egy óvárosi séta során, ahol Benidorm történelmi hangulata jól érzékelhető.

Benidorm 5

 

Plaza del Castillo: Benidorm szívében található, a város egyik legismertebb és legforgalmasabb tere. A tér történelmi központként funkcionál, körülötte régi épületek, kávézók és üzletek sorakoznak. A hely hangulata élénk, népszerű a helyiek és turisták körében egyaránt, különösen estefelé, amikor a teret kávézók teraszai és utcai előadók töltik meg élettel. A Plaza del Castillo gyakran ad otthont kulturális eseményeknek, koncerteknek és helyi ünnepségeknek, így Benidorm egyik központi találkozóhelye. A tér a város múltját és jelenét egyaránt tükrözi, könnyen megközelíthető sétálóutcákkal és tengerparti közelséggel.

Benidorm 8

 

A téren láthatjuk a Benidormi vár maradványait. A várat a 14–15. században építették a kalóztámadások elleni védekezés céljából, stratégiai elhelyezkedése pedig kiváló rálátást biztosított a Földközi-tengerre. Bár az eredeti épület mára nagyrészt eltűnt, a helyszín megőrizte történelmi jelentőségét, és Benidorm egyik legismertebb panorámapontjává vált. A vár helyéről lenyűgöző kilátás nyílik a Poniente és Levante strandokra, így a látogatók számára egyszerre kínál történelmi hangulatot és páratlan tengeri panorámát.

Benidorm 7

A téren keresztül jutunk le a Földközi tenger balkonjára, egy csodás kilátóra amit nem szabad kihagyni ha már Benidormban járunk. A magasból nyíló kilátópontokról, például a Mirador de Benidorm vagy a város tengerparti sétányairól**, a látogatók egyszerre láthatják a homokos strandokat, a kristálytiszta vizet és a város felhőkarcolóit, amelyek jellegzetessé teszik Benidormot. Ez a „balkon” nemcsak a természet szépségét, hanem a pezsgő városi életet is bemutatja, így tökéletes hely a pihenésre, fotózásra és a naplementék megcsodálására. 

 

Benidorm 10

Nemcsak a Poniente hanem a Levante strand is jó látszik innen, amely Benidorm legismertebb és legpezsgőbb tengerpartja, amely élénk hangulatáról és aranyszínű homokjáról híres. A strand mentén végighúzódó sétányt szállodák, bárok és éttermek szegélyezik, így egész nap és esténként is nyüzsgő az élet. Tiszta vize és jól kiépített szolgáltatásai miatt népszerű a napozás, a vízi sportok és az aktív kikapcsolódás kedvelői körében. A Levante strand Benidorm modern, lendületes arcát mutatja, különösen látványos napfelkelte idején.

Benidorm 4

Ha elindulunk lefelé a Plaza de la Señoríára jutunk, ahol a tengerben elhunytak tiszteletére állítottak egy emlékművet és itt már persze el is tévedhetünk az apró sikátorokban, mint a Costera del Barco, egészen addig, amíg el nem érjük az Alameda sétálóutcát, ahol az utca bármelyik kis kávézójában, bárjában pihenhetünk és megihatunk valamit. 

 Plaza Mayor Shopping Center egy hangulatos, központi bevásárlóhely Benidorm szívében. Olyan, mint egy kis „bazárszerű” sétáló tér, ahol boltíves folyosók és üzletek sorakoznak egymás mellett, így ideális lehet sétálgatáshoz és ajándékvásárláshoz is. Különféle kis butikok, bőráru‑, ruházati és szuvenírboltok mellett több étkezési lehetőség is található, így ha éppen esik az eső vagy csak szeretnél egy szünetet, jó választás lehet itt nézelődni és pihenni.

 

Benidorm 1

A Paseo de la Carretera Benidorm óvárosának egyik legismertebb sétálóutcája. Hangulatos, nyüzsgő környezetében üzletek, kávézók és éttermek sorakoznak, miközben összeköti a város történelmi részét a modernebb negyedekkel. Ideális hely vásárlásra, sétára és a helyi élet hangulatának megismerésére.

Benidorm 3

 

A Mercado Municipal de Benidorm a város központjában található, és Benidorm egyik legfontosabb helyi piacaként szolgál. Az épületben friss zöldségek, gyümölcsök, húsok, halak és helyi specialitások széles választéka kapható, emellett kézműves termékek és szuvenírek is megtalálhatók. A piac hangulata élénk, tele van helyiekkel és turistákkal, akik a friss árukat és a mediterrán életérzést keresik. A Mercado Municipal ideális hely egy rövid városi séta vagy vásárlás során, hogy megismerjük Benidorm autentikus oldalát. 

Mercat Municipal de Benidorm (Benidormi Városi Piac) nyitvatartása általában így alakul:

🕘 Hétfőtől szombatig: 09:00 – 20:00 óra között.

🕘 Vasárnap: • Rövidített nyitvatartás: 09:00 – 14:00 óra. 

Hol található? C/ del Mercat, 1, 03501 Benidorm, Alicante, Spanyolország

IMG20250308174719

 

A Poniente strand közelében található Gran Hotel Bali Európa legmagasabb szállodája, és Benidorm egyik legfontosabb látnivalója. Ez a több mint 60.000 m2-es, minden kényelemmel ellátott szállodakomplexum, amelyet Spanyolország legbiztonságosabb szállodájának tartanak, 186 méter magas és 52 emeletes, lenyűgöző, 360 fokos kilátást nyújt az egész városra és a környékre.  A panorámás lifttel a kilátóba való feljutás ára 6 euró, bár ha ott maradunk, akkor csak 2 eurót kell fizetni.

 IMG20250921084412

 

Habár a mediterrán balkonról fantasztikus kilátás nyílik, viszont ha jobbat szeretnénk akkor érdemes felmenni a Kereszt (Cruz) kilátóhoz, amely 217 méteres tengerszint feletti magasságban lett kialakítva és a Sierra Helada (Fagyott hegység) Természetvédelmi Park legmagasabb pontján található, lenyűgöző kilátást nyújt a városra, a tengerpartra és a hegyekre, különösen naplementekor. Érdekességként meg kell említenünk, hogy a kilátó tetején álló keresztet a ferences rendi szerzetesek állították 1961-ben azért, hogy megszabadítsák a várost a bűnöktől és új szokásaitól, például a bikini használatától. A Rincon de Loixból gyalog körülbelül 40 perc alatt fel lehet érni a kilátóhoz, de akár autóval  is vagy kis turista vonattal. 

A Santa Cruz kilátóhoz (Mirador de la Cruz de Benidorm) többféleképpen is el lehet jutni Benidormból:

🚶‍♂️ Gyalog (túrázóknak ajánlott): Indulás általában a Rincón de Loix városrészből. Kövesd a Cruz de Benidorm / Sierra Helada jelzéseket. z út meredek, kb. 45–60 perc felfelé, de a panoráma végig lenyűgöző. Kényelmes cipő és víz erősen ajánlott.

🚗 Autóval: A kilátóhoz murvás út vezet fel, amely a Sierra Helada felé ágazik le. Autóval közel meg lehet állni, onnan csak rövid sétával érhető el a kereszt. Figyelem: az út keskeny és kanyargós.

🚕 Taxival: Taxi is felvisz a parkolóig, ami kényelmes megoldás, főleg nyáron.  kilátóhoz vezető utolsó szakaszt gyalog kell megtenni.

✨ A Santa Cruz kilátóból páratlan panoráma nyílik Benidormra, a Levante strandra és tiszta időben akár Alicante irányába is – naplementekor különösen látványos.

Ha esetleg szeretnél egy tapasztalt idegenvezetővel ellágogatni erre a helyre egy túra keretében, akkor jelezd a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímre és összeállítunk neked egy programtervet. 

 

Ha már Benidorm akkor ne felejtsük el Agualandiát, Terra Míticát, Aguanaturát vagy Terranaturát (Mundomart). 

Aqualandia

Európa egyik legnagyobb vízi parkja gyors csúszdákkal és nagy medencékkel, mindenki látogathatja. Itt található a világ legnagyobb kapszulás csúszdája, a 33 méter, 13 emeletnyi magas piros csúszda. A mellette lévő zöld csúszda 28 méter magas. Mindkét csúszda egy 42 méter magas platformon található, ahová 200 lépcsö vezet fel és aze egész benidormi öbölre csodás kilátás nyílik. A benidormi viziparkba itt tudunk jegyet venni: https://tickets.aqualandia.net/ Nyitvatartása augusztusban: reggel 10 órától este 20.00 -ig. 2024-ben egy egy napos belépő 27 eurótól kezdödik, a délutáni 23 eurótól és ha a Mundomar jeggyel kombináljuk akkor 43 eurótól. A felnött rendes jegy 40 euró ha a pénztárnál vesszük és ha online akkor 35 euró. 

tobogan capsula mas grande del mundo 750x375

A Mundomar tengeri és állatpark Benidorm keleti részén, a Rincón de Loix városrész közelében található. Többféleképpen is könnyen megközelíthető:

🚌 Autóbusszal: városközpontból és a Levante strand környékéről induló városi buszok közül leggyakrabban az 1-es vagy 11-es járat visz a közelébe.   „Mundomar” vagy „Aqualandia” megállónál kell leszállni. Onnan kb. 5–10 perc séta a bejárat.

🚗 Autóval Benidorm belvárosából kb. 10–15 perc az út.  A park jól ki van táblázva, parkoló is rendelkezésre áll a közelben. Ideális választás családoknak.

🚕 Taxival: Gyors és kényelmes megoldás. A város bármely pontjáról közvetlenül a bejárathoz visz. Különösen praktikus nyáron vagy kisgyerekkel.

🚶‍♂️ Gyalog:  Levante strand végétől kb. 30–40 perc séta, enyhén emelkedős útvonalon. Útközben szép kilátás nyílik a városra.

ℹ️ Tipp: A Mundomar gyakran kínál kombinált jegyeket az Aqualandiával, amely közvetlenül mellette található.

Agua Natura

Az Aqua Natura egy különálló, mégis Aqualandia szomszédságában található vízi park, amely elsősorban a természetközeli élményekre és családi szórakozásra összpontosít. A park területe gondosan kialakított, így nyugodt környezetben élvezhetik a látogatók a vizet és a napsütést. Számos kisebb hullámmedence és lassú sodrású csatorna várja a pihenni vágyókat, míg az interaktív gyerekzónák a legkisebbek számára kínálnak biztonságos szórakozást. A park egyik különlegessége, hogy közvetlen kapcsolatba lehet kerülni vízi állatokkal, például flamingókkal és teknősökkel, ami különleges élményt nyújt minden korosztálynak.

Az Aqua Natura pihenőmedencékkel és napozóteraszokkal is rendelkezik, így a szülők kényelmesen felügyelhetik gyermekeiket. A parkban éttermek és snack-bárok találhatók, ahol a látogatók frissítőket és ételeket fogyaszthatnak. Minden attrakció biztonságosan van kialakítva, így ideális választás családoknak és kisebb gyerekeknek. A park hangulata barátságos, vidám és természetközeli, ami a Costa Blanca régió különleges adottságaival párosul. Látogatása során a vendégek élményekkel teli, nyugodt napot tölthetnek el a víz világában. Az Aqua Natura így tökéletes helyszín a családi vakációhoz, ahol a kaland és a pihenés tökéletes egyensúlyban van. 

Autóval:  Benidrom központjából az N-332-es főúton kb. 5 perc alatt elérhető a park.   park Aqualandia mellett, a Ctra. de Benidorm 2 szám alatt található, jól jelzett útvonalakkal és ingyenes parkolóval rendelkezik. Ha a Costa Blanca régió más településéről érkezel (például Alicante), az AP-7 autópálya irányában haladj Benidrom felé, majd az N-332-esre térj le.

Tömegközlekedéssel: Benidrom városából a helyi buszjáratokkal is elérhető a park. Számos hotelből induló shuttle busz vagy transzfer is kínál kényelmes eljutást az Aqua Natura és az Aqualandia közvetlen környékére.

Gyalogosan vagy kerékpárral: Ha a szállás a városközpontban vagy a Levante strand környékén van, kb. 15–20 perc gyalog a park. Kerékpárral is jól megközelíthető a park, a környéken kijelölt bicikliutak vezetnek a bejárathoz.

Terra Mítica

Egy tematikus vidámpark, amely Spanyolországban, Benidorm közelében, az Alicante tartománybeli Costa Blancán található. A park területe több mint 75 hektár, és főként a régi civilizációk kultúrájára és mitológiájára épül. A látogatók az ókori Egyiptom, Görögország és Róma világába csöppenhetnek, ahol történelmi és mitológiai elemek keverednek modern szórakozással.

A park öt fő tematikus zónára oszlik:

  1. Egypt – az ókori Egyiptom hangulatát idézi, piramisokkal, fáraókkal és vízi hullámvasutakkal.

  2. Greece – a görög mitológia hőseivel találkozhatunk, mint például Herkules vagy Theseus, és görög templomok, oszlopcsarnokok veszik körül az attrakciókat.

  3. Rome – Róma világát idézi meg, gladiátorjelenetekkel, amfiteátrumokkal és izgalmas hullámvasutakkal.

  4. Iberia – a félsziget ősi kultúráját mutatja be, különleges látványosságokkal, interaktív bemutatókkal és autentikus hangulatú falvakkal.

  5. The Islands – kisebb szigetekre jellemző vidámparki attrakciók, kalandok és vízi játékok várják a látogatókat.

A Terra Mítica egyik kiemelkedő vonzereje a hullámvasutak és adrenalindús attrakciók, például a „Titanic” és „Inferno” típusú szórakoztató elemek. Emellett a parkban vízi attrakciók, gyerekjátszóterek, éttermek és show-műsorok is találhatók, így minden korosztály számára kínál élményeket.

A park különleges történelmi és mitológiai témája révén nemcsak szórakoztat, hanem oktat is: a látogatók játékosan ismerkedhetnek az ókori civilizációk legendáival, hőseivel és mitikus lényeivel. Az egész park a történelmi hitelességet modern vidámparki elemekkel ötvözi, így egyszerre ad kalandot és kulturális élményt.

Terra Natura

Fedezd fel Terra Natura-t, Benidrom közelében, ahol a természet és az állatok világa vár rád!  A park több mint 1500 állatfajt mutat be tágas, természetes élőhelyekhez hasonló kifutókban.Találkozhatsz oroszlánokkal, tigrisekkel, elefántokkal és egzotikus madarakkal is.  Az Aqua Natura vízi park közvetlenül a Terra Natura mellett található, és családbarát élményeket kínál. Gyerekzónák, hullámmedencék és lassú sodrású csatornák teszik felejthetetlenné a napot.  látogatók interaktív bemutatókon és állatetetéseken is részt vehetnek, így közel kerülhetnek a természethez. A park oktatási programjai segítenek megérteni az állatok viselkedését és a természetvédelem fontosságát. Éttermek, pihenőterületek és árnyékos sétányok biztosítják a kényelmes és nyugodt tartózkodást. erra Natura ideális választás családoknak, állatbarátoknak és mindenki számára, aki élményt keres. Ne hagyd ki ezt az egyszerre szórakoztató és tanulságos kalandot, ahol a természet és a vízi élmények találkoznak!

Benidormi piacok

Mercado Municipal Benidorm / Városi piac

A Mercado Municipal Benidorm a belváros, azon belül a történelmi óváros szívében található, a Calle del Mercat, 1 szám alatt (03501 Benidorm, Alicante tartomány). Ez a fedett élelmiszermarket gyalogosan könnyen elérhető más látnivalóktól, éttermektől és kávézóktól.

A piac hetente hétfőtől szombatig 9:00–20:00, vasárnap pedig 9:00–15:00 között tart nyitva Tehát ha szerda délelőtti piacot keresel, ez nem az ugyanazon helyen tartott utcai mercadillo, hanem a fedett „municipal” piac, ami egész héten nyitva áll.

A városi piacon élő, autentikus spanyol piaci hangulat fogad: vásárlók és helyiek keverednek, a bódék színes képei, és a piac körüli kávézók, bárok kellemes pihenő- és kóstolópontok A friss termékek minősége kiváló, gyakran helyi termelőktől származnak, vásárlás közben pedig meg lehet kóstolni különféle sajtokat, olívákat vagy tenger gyümölcseit A vásárlást különösen színes érdekességek – például spanyol bőrtáskák, hagyományos szőttesek és olívaolajok – teszik izgalmassá

Rincón de Loix / Mercadillo Pueblo (Falusi kirakodó vásár)

Mikor? Minden szerdán és vasárnap 8:00–14:00 között

Hol? Avenida de l’Almirall Bernat de Sarria, a Hotel Pueblo mellett, a Levante/Rincón de Loix negyedben.  https://share.google/nzWuE8D7YJMiVwdC1

Mi kapható? Ruhák, lábbelik, táskák, ajándéktárgyak, háztartási eszközök; friss gyümölcs és zöldség; péksütemények és churros

Buszok: 1, 2, 6, 53 vagy 54-es vonalak, legközelebbi megálló kb. 4 perc séta

Autóval: N‑332 vagy Avenida Europa irányából, ingyenes utcai parkolási lehetőség (napközben zsúfolt lehet)

Piacok a helyiek kedvére – Mercadillo de Foietes

Mikor? Minden szerda 8:00–14:00 között; ha ünnepnapra esik, előző kedd helyettesíti; júliusban ideiglenesen áthelyezés a Vásári Területre (Recinto Ferial), augusztus 6‑án visszatér a helyére

Hol? A Guillermo Amor Városi Sportközpont (Foietes) parkolójában, Mercasa területen Hol található

Mi kapható? Elsősorban helyi gyümölcsök, zöldségek, sajtok, hús, textil, háztartási cikkek, növények és virágok

Buszok: 2 és 3-as járatok északi irányban; parkolás a piaccal szomszédos parkolóban

Szigorúan gyűjtőknek – Antigüedades El Cisne (Rastro de Benidorm)

Mikor? Minden csütörtökön, szombaton és vasárnap 9:00–14:00 (bizonyos források szerint akár 17:00-ig is)

Hol? Avenida de la Comunitat Valenciana (kb. 4 km a belvárostól), Alfaz del Pi közelében

Mi kapható? Antik tárgyak, vintage ruhák, lemezek, bútorok, gyűjteményes darabok, különleges dekorációk; étel-ital és élőzene egy gasztronómiai részlegen

Hogyan jutsz oda? Benidormból az 10-es buszjárattal; autóval 4 km, ingyenes parkolási lehetőség a helyszínen

Esti vásárok – Les Nits del Castell

Mikor? Csak nyáron (július, augusztus és szeptember eleje), naponta 20:00–23:30 között

Hol? Plaza de Santa Ana, a Castell kilátónál, a belvárosban, poniente és levante strandok felett

Mi kapható? Kézműves termékek, ékszer, művészet, fa- és textiláruk; élő zene kíséretében, esténként szép kilátással a tengerre

Hogyan jutsz oda? Gyalog ajánlott a központból vagy belvárosból; busz is használható de a gyaloglás élvezetesebb

Összefoglaló táblázat

Piac neve

Nap(szak)

Termékek

Helyszín

Megközelítés

Mercadillo Pueblo

Szerda & Vasárnap

Ruhák, cipők, ajándéktárgyak, élelmiszer

Rincón de Loix, Levante

Busz 1, 2, 6, 53, 54; autó, séta

Mercadillo de Foietes

Szerda

Friss termés, háztartás, ruházat

Foietes parkoló, Mercasa

Busz 2, 3; parkoló a sportközpont mellett

El Cisne / Rastro

Csütörtök, Szombat, Vasárnap

Antik tárgyak, vintage, étel, zene

Av. Comunitat Valenciana

Busz 10; autóval kb. 4 km, parkolás

Les Nits del Castell

Esti nyári esemény

Kézműves áruk, művészet, élőzene

Plaza Santa Ana, belváros

Gyalog vagy busz a belvárosból

 Eljutás Benidormba

Alicantéból egy napos kirándulásnak, ha bemegyünk a csúszdaparkba vagy a Terra naturaba, és Terra Miticába. Ha nem megyünk be ezekre a helyekre akkor érdemes összekapcsolni más települések meglátogatásával mint például Guadalest, Altea vagy Villajoyosa. Ha nem autóval, hanem tömgeközlekedéssel szeretnénk kijutni akkor választhatjuk a Tram Alicante (Alicantei villamos) szolgáltatását is, mivel nem egészen 1 óra alatt kint lehetünk Benidromban. Alicantei villamosvonal menetrendje, árai és utazástervezője spanyol, valenciai, angol nyelven

Alicante → Benidorm TRAM-mal – Mini útmutató

  1. Indulás Alicantéból

    • Hely: Alicante TRAM állomások (Luceros vagy Mercado / MARQ)

    • Járat: L1 vagy L9 a Benidorm felé

  2. Úton a TRAM-mal

    • Időtartam: kb. 1 óra

    • Élvezd a tengerparti panorámát menet közben

  3. Leszállás Benidormban

    • Megálló: Benidorm – Estación Centro

    • Innen gyalog kb. 5–10 perc a belvárosig

  4. Belváros felé

    • Irány: Óváros / Plaza de Santa Ana

    • Közel: Levante strand, Mercado Municipal, Paseo de la Alameda

  5. Tippek

    • Jegyet a TRAM automatáiból vagy TRAMvia kártyával vegyél

    • Ellenőrizd a menetrendet, főleg hétvégén

    • Kényelmes cipő ajánlott, mert az óvárosban kicsit kanyargósak az utcák

    • Benidorm alicantéból

 Valenciából

Az Alsa busztársaság indít menetrendszerinti járatokat, amely 1 óra 45 és 3 óra 45  menetidővel (attól függ hány órakor és melyik busszal megyünk, és a busz megáll -e kisebb falvakban vagy közvetlen járat. 

Alsa busztársaság weboldala

 

Jelentkezés



Invalid Input








Invalid Input









Invalid Input

Invalid Input

Invalid Input
Invalid Input
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Kérlek töltsd ki ezt a mezőt
Invalid Input
Kérjük fogadd el az adatkezelési tájékoztatót

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.